A ska zenei műfaj az 1950-es évek végén Jamaika szigetéről indult világkörüli hódító útjára, hogy az azt követő több mint négy évtizedben százezreket perdítsen táncra. Sikere nagyrészt a műfajban domináns lüktetést adó billentyűk és gitárok által játszott felütésnek, az izgalmas fordított hangsúlyú dob-basszus játéknak, s az igen meghatározó szerepet kapó fúvósszekciónak köszönhető. Nehéz olyan emberrel találkozni, aki képes ellenállni a pattogós ritmusnak, a karibi ízeknek és a rezesek hangjának, ennek az alapvetően tánczenékre (az amerikai rythm and blues-ra és a jamaikai tradicionális népzenére � a mento-ra) épülő zenei varázsnak. A jamaikai ska a szigeten később rocksteady-vé, majd reggae-ve fejlődött, jobb ha tudjuk: Bob Marley is ska előadóként kezdte! A műfaj további útját és terjedését a karibi szigetről az Egyesült Királyságban letelepedő fekete bevándorlók határozták meg, akiknek hatására a '70-80-as évek Angliájában is kitört a "ska-láz". Itt ötvöződött a zene az európai hangzásvilággal, és beköszöntött a fekete-fehér kockás 2tone korszak, utalva az etnikai keveredésre: immáron a feketék és fehérek együtt játszották ezt a lenyűgöző temperamentumú zenét. Innen Amerikába vezetett az út, ahol a '90-es évek közepén újra felfedezték a műfajt, s a ska mindenféle fúziós változatban egészen a "main-stream"-ig jutott el. Ma egyfajta letisztulás figyelhető meg, s a ska-nak újra a tradicionális és jazzes vonulata látszik erősödni.